Privacy Statement: Hungary
Általános adatkezelési tájékoztató a Vodafone Magyarország zrt.-hez jelentkezők számára
Kezdjük egyből a tegeződéssel: a Vodafone-on belül mindenki tegeződik mindenkivel! Ezért kérünk, hogy fogadd el tegeződésre vonatkozó felajánlásunkat! Jelen tájékoztatót végig Téged tegezve készítettük el: ez a Vodafone céges kultúrájából is fakad. Ez így lesz a felvételi eljárás során, valamint – ha Téged választunk az adott pozícióra, akkor – a munkaviszonyod során is tegeződni fogunk.
Szervusz!
1. A felvételi eljárás
A felvételi eljárás egy előre, napokban meghatározhatatlan hosszúságú idő: attól a pillanattól kezdve indul, hogy eldöntöd, hogy a Vodafone-nál szeretnél dolgozni és felveszed velünk a kapcsolatot. Ha Téged választunk, akkor a felvételi eljárás utolsó szakasza a leendő munkaviszonyod előkészítése. Ha az adott pozícióval kapcsolatosan nem Téged választunk, úgy a felvételi eljárás vége az erről szóló döntés, de esetenként előfordulhat, hogy egyéb szaktudásod, egy másik nyitott pozíció vagy saját döntésed miatt továbbra is tartani fog személyes adataid kezelése. Ezt a későbbiekben pontosan bemutatjuk.
A felvételi eljárásnak úgy válsz a részévé, ha jelentkezel hozzánk. Erre két felületet készítettünk el számodra:
- „magadtól” jelentkezel hozzánk: úgy döntesz, hogy szeretnél a Vodafone-nál dolgozni, mert általában tetszik a cég és amit nyújtunk munkavállalóink számára vagy kinéztél egy konkrét pozíciót. Ebben az esetben az ún. SuccessFactors felületét fogod használni, ahol minden fontos információt megadhatsz magadról, kiválaszthatod, hogy melyik pozíció vagy pozíciók tetszenek. A jelentkezésedet a https://career5.successfactors.eu/careers oldalon tudod elindítani. A SuccessFactors felületünk egyéb rendszerekkel van integrálva, amelyek például segítségedre lehetnek abban, hogy a számodra megfelelő pozíciót találd meg. Az integrált rendszer természetes személy azonosítására nem alkalmas adatok (pl. az általad felsorolt készségek, munkakörödben elvégzett feladatok) alapján rendszerezi számodra a legjobban illeszkedő pozíciókat, automatikus döntéshozatal az adatkezelés során nem történik.
- egy ismerősödön, ajánláson keresztül: már van egy ismerősöd, akitől hallottál egy számodra szimpatikus pozícióról a Vodafone-nál vagy például a Facebookon látod, hogy egy ismerősöd megosztott egy Vodafone-os álláslehetőséget. Ez megtetszik számodra és jelentkezel: ebben az esetben az ún. Firstbird felületét fogod használni, ahol szintén minden fontos információt megadhatsz magadról.
- A jelentkezésedet a https://vodafonehungary.1brd.com/ oldalon, egy konkrét link birtokában tudod elindítani.
Nagyon fontos, hogy a felvételi eljárásra szinte teljesen azonos szabályok vonatkoznak, akár a SuccessFactors (vagy ezzel integrált rendszerek), akár a Firstbird oldalon keresztül kerülsz velünk kapcsolatba. Ha bármilyen eltérés van a kettő között, arra a továbbiakban külön fel fogjuk hívni a figyelmedet! Ha ilyen kitételt nem teszünk, akkor a szabály biztosan vonatkozik Rád, mert mindkét felület esetén azonos.
Jelen tájékoztatóban Téged végig jelöltnek nevezünk. Előfordulhat azonban, hogy a felvételi eljárás során candidate-ként fog majd Rád hivatkozni valaki vagy egy másik dokumentum, ez az angol fordítása a szónak. De természetesen a Rád és az eljárásra vonatkozó szabályok ugyanazok, legyél akár jelölt, akár candidate.
Az Mt.-ben a jelöltekre „a munkáltatóval munkaviszonyt létesíteni szándékozó személy”-ként hivatkoznak. A törvény a jelöltet más kontextusban használja (jelölt az Mt. 242. § alapján az üzemi tanács választása során választható személy), ám úgy gondoljuk, hogy a jelölt szó egyrészről könnyebben érthető, rövidebb és jobban átlátható. Felhívjuk azonban a figyelmedet, hogy ha a törvényben keresed a felvételi eljárással kapcsolatosan a Rád vonatkozó részeket, úgy ezt a kifejezést keresd!
2. Kik vagyunk mi?
Az álláspályázatod során személyes adataid kezelője, azaz az adatkezelő a Vodafone Magyarország Zrt. Magunkra a továbbiakban Vodafone-ként hivatkozunk: ha a Vodafone Csoport valamely másik tagjáról lesz szó, akkor kiírjuk a teljes nevét.
Székhelyünk: 1096 Budapest, Lechner Ödön fasor 6., cégjegyzékszámunk: 01-10-044159, adószámunk: 11895927-2-44. Amennyiben adatvédelmi tisztviselőnkkel szeretnéd felvenni a kapcsolatot, további részleteket ezzel kapcsolatosan „Az adatvédelmi tisztviselő elérhetőségei és feladata” részben találsz.
Ezen kívül, ha a felvételi eljárás során sikerrel jársz és a Vodafone munkavállalója leszel, még a felvételi eljárás utolsó lépéseként a munkaszerződésed előkészítésével kapcsolatos feladatokban ún. adatfeldolgozóként segíti folyamatainkat a VOIS, Vodafone Szolgáltató Központ Budapest Zártkörűen Működő Részvénytársaság. (Székhely: 1087 Budapest, Hungária krt. 40-44., cégjegyzékszám: 01-10-045649, adószám: 13953094-2-44) A VOIS szintén a Vodafone Csoport tagja és személyes adataid kezelése közben a mi utasításaink szerint kell eljárjon: Téged ez azonban semmilyen szinten nem érint hátrányosan, ugyanis a VOIS a személyes adataid kezelésében elvégzett minden tevékenységéért úgy felelünk feléd, mint ha mi magunk végeztük volna azt.
3. Adatvédelem: mit jelent egyáltalán ez a kifejezés és hogyan érint Téged?
Az adatvédelem olyan kifejezés, amely a jogi szaknyelvben eltérő jelentéssel bír, mint a hétköznapok során: míg sokak számára az adatvédelem valószínűleg valamilyen számítástechnikai eszközön tárolt adat informatikai védelmét (tűzfal, jelszó, vírusirtó stb.) jelenti, addig a jogi szaknyelvben ez csak és kizárólag a személyes adatok jogi előírásoknak megfelelő kezelését és védelmét takarja. Az adatok informatikai védelmét adatbiztonságnak vagy információbiztonságnak hívhatjuk függően attól, hogy milyen típusú adatot védünk.
Az adatvédelem a személyes adatok védelméről szól tehát. Hogy pontosan mit is jelent az, hogy valami a személyes adatod?
A Te személyes adatod bármilyen olyan információ, ami Rád vonatkozik! Személyes adat tehát bármilyen olyan információ lehet, amely Rád enged következtetni, így például a neved, de a születési helyedtől és időtől kezdve a telefonszámodon át az önéletrajzodban szereplő adatokig bezárólag nagyon sok minden Téged jellemző, Rád vonatkozó információ. A felvételi eljárás során is sok-sok olyan információ keletkezik, ami Rád (is) vonatkozik: ezeket védi az adatvédelem.
Abban az esetben, ha a Te személyes adatodat kezeli valaki, akkor Te vagy az adatkezelés érintettje, hiszen a Te adataidat érinti az adatkezelés.
Az adatkezelő pedig az, aki a Te adataidat kezeli: a felvételi eljárás során ez a Vodafone.
Ebben a tájékoztatóban bemutatjuk, hogy a Vodafone hogyan védi és kezeli a felvételi eljárás során a személyes adataidat!
4.Biztonsági ígéretünk
Azon dolgozunk, hogy a hozzánk jelentkezők megbízzanak bennünk adataik védelmével kapcsolatban. A személyes adatok védelme meghatározó része a jelöltek irányába fennálló kötelezettségünknek és annak, hogy kiérdemeljük a bizalmukat. Célunk, hogy egy olyan kultúrát teremtsünk, amelyben minden, a Vodafone-hoz jelentkező jelölt tisztán lássa, hogy számunkra mennyire fontos a felvételi eljárás során az adatainak védelme és a védelem biztosítása elsődleges feladatunk. A Biztonsági ígéretünkben ezért lefektetjük azokat az alapokat, amelyek mentén az adatok védelme megvalósul.
Bemutatjuk, hogy milyen alapvetések betartása mellett kezeljük a személyes adataidat és amelyek segítségével az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete, a GDPR által is lefektetett alapelveket is betartjuk.
4.1 Milyen alapelvek mentén kezeljük a személyes adataidat?
A Vodafone adatvédelmi alapelvei:
- célhoz kötöttség elve: az adatkezelés célját minden esetben előre meghatározzuk és közöljük Veled, hogy tisztában lehessél azzal, hogy milyen célból kezeljük valamely személyes adatodat. Így tudni fogod, hogy milyen oknál fogva kérjük el valamilyen adatodat. Az adatodat ezt követően ebből a célból kezeljük és ha ezt a célt elértük, akkor töröljük.
- jogszerűség, tisztességes eljárás és átláthatóság elve: miközben a személyes adataidat kezeljük, betartunk minden jogszabályt, a szükséges információk átadásával bemutatjuk számodra az összes fontos tudnivalót, hogy mindent érts a Téged érintő adatkezelési folyamattal kapcsolatosan és így ténylegesen átlásd, hogy mi történik a Vodafone-nál a személyes adataiddal
- adattakarékosság elve: folyamataink során csak olyan személyes adataidat kezeljük, amelyek az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, ezzel védve a magánszférádat és hogy ne kelljen több információt elárulnod magadról, mint ami feltétlenül szükséges a felvételi eljárás során.
- pontosság elve: mindent megteszünk annak érdekében, hogy az általunk kezelt személyes adatok minden esetben pontosak és valósak legyenek, de ebben a Te közreműködésedet is kérjük! Ha változik valamilyen személyes adatod, akkor kérjük, jelezd ezt nekünk, hogy minden esetben naprakész adatokkal dolgozzunk, valamint, hogy a már nem pontos adatot haladéktalanul törölhessük.
- korlátozott tárolhatóság elve: személyes adataidat csak az adat kezelésének céljának elérésig kezeljük, hogy ne korlátozzuk szükségtelenül a magánszférádat.
- integritás és bizalmas jelleg elve: ameddig kezeljük az adataidat, fizikai, logikai, adminisztratív, technikai és szervezési védelmi intézkedésekkel biztosítjuk, hogy azokhoz csak az férhessen hozzá, aki arra jogosult, mert az adattal ténylegesen teendője van.
- nyitottság és őszinteség elve: egyértelműen jelezzük, amennyiben valamely cselekményünk az adatvédelmet érintené, biztosítjuk, hogy cselekményeink az elmondottakat tükrözik és nyitottak vagyunk bármilyen visszajelzésre.
- elszámoltathatóság elve: a fenti elvek mindegyikét folyamatosan betartjuk és ezeket számon is kérheted a rajtunk, azaz ténylegesen elszámoltathatóak vagyunk az adatkezelési folyamatainkért.
4.2. Hogyan fejlesztjük a termékeinket és szolgáltatásainkat?
A kulcsfontosságú termékeink és szolgáltatásaink tervezésekor, fejlesztésekor és nyújtásakor (ide értve a jelöltek személyes adatait érintő felületeket és folyamatokat is) az ún. beépített adatvédelem (angolul privacy by design) elvét alkalmazzuk, azaz mindig szem előtt tartjuk az adatvédelem fontosságát.
4.3. Hogyan hozunk döntéseket?
Amikor az adatvédelmet más kötelezettségekkel kell szembe állítanunk, azon dolgozunk, hogy intézkedéseinknek minél kisebb kihatása legyen az érintettek privát szférájára, ezzel igyekszünk egyensúlyt teremteni a különböző (jog)területek között.
5. Fogalommeghatározások
Az adatvédelem minden fontos definícióját a GDPR 4. cikkében találod, ebben a tájékoztatóban azonban elmagyarázzuk számodra azokat, amelyeket mindenképpen érdemes tudnod, hogy átlásd adatkezelési műveleteinket és ezt a tájékoztatót:
- érintett: ahogy azt korábban már írtuk, az a személy, akire a személyes adat vonatkozik, tehát szó szerint az adat „érintettje”;
- adatkezelés: minden olyan művelet, amely a személyes adatokkal zajlik, így például az adat felvétele, tárolása vagy továbbítása;
- adatkezelő: aki a személyes adaton adatkezelési műveletet végez, a felvételi eljárás során megvalósuló adatkezelések esetén a Vodafone;
- adatfeldolgozó: az a harmadik fél, aki elkülönül az adatkezelőtől és az érintettől, de a személyes adat birtokába jut annak kezelése során. Adatfeldolgozónak számít bárki, aki egy olyan folyamatot végez el az adatkezelő helyett, amelyet az adatkezelő gazdasági, szakmai vagy bármely egyéb ok miatt nem képes vagy tud maga ellátni. Az adatfeldolgozó tevékenységéért főszabály szerint az adatkezelő felelős, ugyanakkor az adatfeldolgozó köteles az adatkezelő utasításait követni. Az érintett és az adatfeldolgozó között adatkezelési jogviszony nem keletkezik, az adatfeldolgozó valójában nem más, mint „adatkezelő adatkezelési alvállalkozója”;
- harmadik fél: a konkrét adatkezelés esetén az adatkezelőn, az adatfeldolgozón és az érintetten kívül mindenki;
- különleges adat: a személyes adatokon belül egy szűkebb halmaz, amelybe olyan információk tartoznak, amelyek még kiemeltebb figyelmet kaptak a jogalkotótól, ezért az adatkezelőknek különleges védelmet kell biztosítaniuk az ilyenek kezelése során. Ilyen adat a faji vagy etnikai származásra, a politikai véleményre, a vallási vagy világnézeti meggyőződésre vagy a szakszervezeti tagságra utaló személyes adat, valamint a genetikai adat, a természetes személyek egyedi azonosítását célzó biometrikus adat, az egészségügyi adat és a természetes személyek szexuális életére vagy szexuális irányultságára vonatkozó személyes adat. Ilyen adatot alapvetően – pontosan azért, mert különleges vagy ahogy a köznyelv is nevezi sokszor, érzékeny – tilos kezelni. A GDPR azonban bizonyos esetekben felmentést ad ezen tilalom alól. Amennyiben a Vodafone különleges személyes adatodat kívánja kezelni, úgy minden esetben megjelöli, hogy milyen feltétel mellett ad számunkra lehetőséget a jogszabály az adat kezelésére.
6. A felvételi eljárással kapcsolatos adatkezelések alapadatai
A Vodafone számára mind Magyarország, mind az Európai Unió joga is előírja, hogy tájékoztasson a felvételi eljárással összefüggésben kezelt személyes adataidról.
Ez a tájékoztatás a GDPR 13. és 14. cikkek szerinti tájékoztatásnak minősül – illetve, ha Téged választunk a felvételi eljárás során, úgy leendő munkavállalóként az Mt. 9. § (2) szerinti tájékoztatás egy részét is ezzel a dokumentummal adjuk meg.
A Vodafone így az alábbiakról tájékoztat Téged mint jelöltet:
7. Az adatvédelmi tisztviselő elérhetőségei és feladata
A Vodafone a jogaid biztosítása érdekében adatvédelmi tisztviselőt nevezett ki, akinek az a feladata, hogy „őrködjön” az adatkezelések felett és minden esetben az érintettek számára legkedvezőbb adatkezelési műveletet javasolja számunkra.
Az adatvédelmi tisztviselő Földi Tamás Dezső, elérhetősége: dpo-hu@vodafone.com
Ha úgy véled, hogy megsértjük a személyes adatok védelméhez fűződő jogodat vagy csak nem látod át valamely adatkezelésünket, fordulj hozzá bizalommal!
8. Az adatkezelés célja
A Vodafone a felvételi eljárás során azért kezeli a személyes adataidat, hogy a jelöltek közül kiválassza az adott pozícióra legalkalmasabb jelöltet. Az adatkezelés célja tehát egyértelműen a jelentkezők számától függetlenül annak elbírálása, hogy a munkakörre vonatkozó szempontrendszer alapján ki a legalkalmasabb jelölt a munkaviszony létesítésére. Azoknak a jelölteknek, akik kiválasztásra kerülnek, a kiválasztástól a munkaszerződés megkötéséig már az Mt. 10. § (1) szerinti „munkaviszony létesítése” az adatiak kezelésének célja
9. Az adatkezelés jogalapja
Ahhoz, hogy egy adatkezelő adatot kezelhessen egy érintettről, legalább egy jogalapot kell válasszon a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének felsorolásából:
A Vodafone gondosan megvizsgálta, hogy a szóba kerülhető jogalapok közül melyik a legjogszerűbb a felvételi eljárás során kezelt személyes adatok esetében. Ezen vizsgálat alapján arra jutottunk, hogy bár a felvételi eljárás a Te döntésed alapján indul el, mégis, a felvételi eljárás sajátosságai miatt lesznek az eljárásban olyan pontok, amelyeken kötelező végigmenned, lesznek olyan személyes adatok, amelyeket meg kell adnod nekünk, hogy megfelelő döntést hozzunk. Ha ezeken a pontokon nem mész végig, úgy a felvételi eljárásod biztosan sikertelen lesz, hiszen a felvételi lépcsők nem a Te döntéseden alapulnak. Éppen ezért elvetettük, hogy az adataid kezelésének jogalapja a Te hozzájárulásod legyen: vannak olyan pontok, amikor ez nem lenne értelmezhető, hiszen bár adhatsz hozzájárulást, de az nem lesz valójában önkéntes. (Az adatvédelem úgy tekinti, hogy ha nem járulsz valamihez hozzá és ezzel elveszíted a lehetőséget, hogy megszerezd azt, ami miatt a folyamatot elindítottad, akkor nem volt valós döntési lehetőséget.)
Annak ellenére tehát, hogy bár az adataidat a saját döntésed alapján osztod meg velünk, nem hozzájárulsz az adatkezeléshez, hanem az adataid feltöltésével nyilatkozol arról, hogy tudomásul veszed a jelen tájékoztatóban írtakat.
Az adatkezelés jogalapja a Vodafone jogos érdeke: valószínűleg egyetértünk abban, hogy egy munkáltatónak az az érdeke, hogy minden munkakörben a legalkalmasabb személyt foglalkoztassa. Az pedig nyilvánvaló, hogy a kiválasztáshoz adatokra van szükség, ami alapján dönteni lehet arról, hogy Te vagy-e a legalkalmasabb!
Az adatkezelés jogalapja így tehát a GDPR 6. cikk (1) f) pontja szerinti jogalap.
Felhívjuk figyelmedet, hogy amennyiben nem adod meg a felvételi eljárás során kért adatokat, akkor annak értelemszerűen az lesz a következménye, hogy bár nem fogjuk azokat kezelni, de nem fogunk tudni Téged választani, hiszen nem áll rendelkezésünkre a mérlegeléshez és döntéshez szükséges információ.
10. A különleges személyes adatok kezelésének jogalapja és feltétele
Ahogy azt már fentebb is írtuk, az alábbi adattípusok minősülnek különleges személyes adatnak:
- faji vagy etnikai származásra utaló személyes adat
- politikai véleményre utaló személyes adat
- vallási vagy világnézeti meggyőződésre utaló személyes adat
- szakszervezeti tagságra utaló személyes adat
- genetikai adat
- természetes személy egyedi azonosítását célzó biometrikus adat
- egészségügyi adat
- természetes személyek szexuális életére vagy szexuális irányultságára vonatkozó személyes adat
Ilyen személyes adatokat csak az itt részletezett esetben kezel Rólad a Vodafone:
10.1. Az általad megadott különleges személyes adatok
Bár mind a SuccessFactors, mind a Firstbird felületen jelezzük, hogy milyen adatokat adj meg magadról, ám hogy mit tudunk meg Rólad a felvételi eljárás során, az nagyban függ Tőled is. Előfordulhat, hogy úgy gondolod, olyan információkat is megadsz magadról (például beleírod az önéletrajzodba vagy a motivációs leveledbe), amely egyike vagy másik a a fenti lista szerinti különleges személyes adatnak minősül. Fontos, hogy a Vodafone különleges személyes adatokat nem kér Tőled a felvételi eljárás során, de ha Te úgy döntesz, hogy megadod, akkor az adat általunk kezeltté válik, amit mi – akár csak minden további adatot – az egyenlő bánásmód követelménye szerint kezelünk.
Ebben az esetben a GDPR 9. cikk (1) bekezdésben megfogalmazott, a különleges személyes adatok kezelésének tilalma alól Tőled kapunk felmentést azáltal, hogy az adat megadásával kifejezetten hozzájárulsz annak a kezeléséhez a GDPR 9. cikk (2) a) szerint.
Ugyanez igaz a felvételi eljárás során arra, ha a munkahelyi nyitottsággal és a diszkriminációmentes, egyenlő foglalkoztatással kapcsolatos céljaink elérése érdekében társadalmi nemedről, etnikai származásodról, nemzetiségedről, szexuális irányultságodról és esetleges fogyatékosságodról is gyűjtünk adat – de kizárólag akkor, ha önkéntesen nyújtod az információt.
10.2. Foglalkozás-egészségügy
Amennyiben Téged választunk ki egy adott pozícióra, úgy már mint leendő munkavállaló tekintünk rád: ahhoz, hogy foglalkoztathassunk, kötelesek vagyunk egészségügyi személyes adataidat kezelni, így az orvosi alkalmasságod tényét. Annak vizsgálata, hogy a jogszabályok (elsősorban az Mvt.) előírásai szerint egészségügyileg alkalmas vagy-e a felajánlott pozíció ellátására, már a munkaszerződés előkészítése során, a munkába lépést megelőzően megtörténhet, ezért tájékoztatunk erről már ebben a dokumentumban is. Előfordulhat persze, hogy ilyen adatkezelési műveletnek nem leszel részese (ha nem Téged választunk), de jó, ha tudsz róla!
Ebben az esetben a különleges adatnak minősülő adat kezelésének tilalma alól a GDPR 9. cikk (2) h) pontja ad felmentést, hiszen az adataid kezelésének célja a munkavégzési képességednek a felmérése, míg az adatkezelés jogalapja a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének c) pontja, azaz a Vodafone-ra vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése.
Az Mt. 51. § írja elő a Vodafone számára, hogy munkáltatóként munkavállalót csak olyan munkára lehet alkalmazni, amely testi alkatára, fejlettségére, egészségi állapotára tekintettel rá hátrányos következményekkel nem járhat.
Ezt a szabályt pontosítja az Mvt. 50. §, amely kimondja, hogy „a munkavállaló csak olyan munkával bízható meg, amelynek ellátására egészségileg alkalmas, rendelkezik az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzéshez szükséges ismeretekkel, készséggel és jártassággal.”
Az Mvt. 60. § (1) f) alapján továbbá a munkavállaló köteles a részére előírt orvosi – meghatározott körben pályaalkalmassági – vizsgálaton részt venni.
A munkaköri, szakmai alkalmasság orvosi vizsgálatának részletes szabályait a 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet határozta meg. Ezen rendelet előírásai vonatkoznak a Vodafone minden munkavállalójára.
Az egészségügyi alkalmassággal kapcsolatosan a Vodafone nem ismeri meg és nem kezeli egyetlen érintett adatát a célon túlterjeszkedő mértékben. A Vodafone a munkavállalóiról csak a 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet 15. számú melléklete alapján kiállított foglalkozás-egészségügyi orvos szakmai alkalmassági orvosi véleményt ismeri meg, melyeket az Mt., valamint az Mvt. előírásai szerint kezel. Csak az egészségügyi alkalmasság tényét kezeljük tehát, egyéb egészségügyi adataidat nem.
11. Az adatkezelésbe bevont adatfeldolgozók és az adatfeldolgozási művelet megjelölése
Munkakörtől függetlenül minden munkavállaló adatára nézve adatfeldolgozók:
- VOIS: a VOIS feladata a szerződéskötéssel, a beléptetéssel kapcsolatos munkafolyamatok elvégzése.
- Firstbird GmbH (Gertrude-Fröhlich-Sandner-Straße 2-4/Tower 9, 1100 Bécs, Ausztria): a Firstbird feladata a Firstbird felület üzemeltetése. A Firstbird GmbH felületet biztosít a jelentkezéshez, az általad megadott adatokra azonban nem lát rá.
- Vodafone Group Services Limited (VGSL, Vodafone House, The Connection Newbury, Berkshire RG14 2FN, Anglia): a VGSL feladata a SuccessFactors felület üzemeltetése. A VGSL felületet biztosít a jelentkezéshez, az általad megadott adatokra azonban csak akkor lát rá, ha erre Te külön engedélyt adsz (erről bővebben írunk a következő pontban), de ebben az esetben nem adatfeldolgozó, hanem önálló adatkezelő lesz.
Az adatkezelési műveletek során azonban esetileg vagy állandó jelleggel további adatfeldolgozókat is bevonhatunk a folyamatokba: ebben az esetben a konkrét folyamat során kapsz tájékoztatást a bevont adatfeldolgozókról, akik a Vodafone nevében és utasításai alapján kezelhetik a személyes adataidat.
12. Harmadik félnek történő adattovábbítás, további adatkezelők
Amikor a Vodafone-hoz jelentkezel, eldöntheted, hogy csak hozzánk, azaz az Vodafone Magyarország zrt.-hez adod-e be jelentkezésedet vagy az adataidat láthatják-e a Vodafone Csoporthoz tartozó más cégek munkatársai is. Ez a Te döntéseden alapszik, a profilod megtekinthetősége során kell ezt kiválasztanod. Amennyiben úgy döntesz, hogy a Vodafone Csoporthoz tartozó bármelyik vállalat toborzója vagy az országodban/régiódban minden vállalat toborzója is megtekintheti a profilodat, úgy az általad megadott adatokat a Vodafone Csoporthoz tartozó többi cég is kezelheti. Bár egy cégcsoport vagyunk, de az egyes országos saját jogszabályrendszere miatt különböző előírásokat kell időnként alkalmaznunk, ezért kérünk, hogy ebben az esetben tájékozódj a többi cég saját adatvédelmi szabályozásáról. Ezeket a SuccessFactors-ból éred el a különböző adatvédelmi nyilatkozatok között böngészve. Ahogy azt az adatfeldolgozókról szóló, előző pontban írtuk, így válhat az adataid tekintetében önálló adatkezelővé például a VGSL, hiszen döntésed alapján bekerülhetsz a VGSL saját felvételi eljárásába.
Szeretnénk felhívni emellett a figyelmedet, hogy személyes adatok bíróság és hatóság részére, egyedi ügyben történő kiadását előírhatja számunkra jogszabály. Amennyiben bíróság vagy hatóság jogszabályban rögzített eljárása során személyes adatok átadására kötelezi a Vodafone-t, úgy a jogszabályi kötelezettségünket teljesítve kötelesek vagyunk a kért adatokat az eljáró bíróság vagy hatóság rendelkezésére bocsájtani. Felvételi eljárás során szerzett információk esetén ez viszonylag ritka, de szerettük volna felhívni rá a figyelmedet!
13. A személyes adatok tárolásának időtartama
A Vodafone két szabályt határoz meg a jelöltekre vonatkozó adatkezelési határidővel kapcsolatosan:
- főszabály szerint addig tart a jelölt adatainak kezelése, ameddig a jelölt nem törli a saját maga által létrehozott jelölti profilt (SuccessFactors esetén),
- abban az esetben, amennyiben a jelölt egyértelműen csak egyetlen pozícióra jelentkezett, úgy a pozícióról szóló döntés alapján felvett kolléga próbaidejének lejártáig kezeli a jelölt adatait (Firstbird esetén).
Mivel a SuccessFactors-ban saját profilt hozol létre, ezért a személyes adataidat addig tároljuk, ameddig azokat nem törlöd onnan.
A Firstbird esetén egy konkrét pozícióra jelentkezel, ezért itt egy kicsit más a folyamat: a felvételi eljárás többlépcsős folyamat, jelentős gazdasági és munkaerő ráfordítással, ami a minél fontosabb és minél több szakértelmet megkövetelő pozíciók esetén hatványozottan igaz.
Amennyiben az adott munkakör betöltését követően az adatkezelést megszüntetné a Vodafone, úgy a további lehetséges, megfelelő jelöltek adatait is törölnie kellene. (Hiszen lehet, hogy három nagyon alkalmas jelölt is volt egyetlen pozícióra: valakit választani kellett.) Ám a próbaidő alatt kiderülhet, hogy vagy a Vodafone, vagy a munkavállaló (ritkán közösen) rájön, hogy nem optimális mégsem a kialakult helyzet. Ilyenkor a pozíció újra megüresedik: a korábbi eljárásban szerezett adatok nélkül elölről kellene a felvételi eljárást elindítani. Ha azonban a próbaidő alatt még rendelkezünk a többi, de kiválasztásra nem került jelölt adatával (lehet, hogy éppen a Tieddel), az adott pozícióra nézve az immár második felvételi eljárás sokkal gyorsabb és hatékonyabb.
Azért a próbaidő lezárulta a Vodafone által meghatározott adatkezelési határidő, mert bár a fluktuáció a próbaidő lejártát követően is megtörténhet, ám ez már valószínűsíthetően nincsen ok-okozati viszonyban a kiválasztási eljárással, valószínűsíthetően minimum negyedév is eltelt a felvételi eljárás lezárultától számítva, így ebben az esetben már egy újonnan elindított felvételi eljárás lesz indokolt.
Szeretnénk kiemelni azonban, hogy ez ellen bármikor tiltakozhatsz: amennyiben úgy döntesz, hogy kéred tőlünk az adataid törlését, úgy azt a jogaidnál részletezett módon haladéktalanul megtesszük. Ennek azonban az lesz az eredménye, hogy egy esetleges ilyen, második körös felvételi eljárásban már nem tudsz részt venni, hiszen az adataidat már nem kezeljük.
14. A felvételi eljárás során kezelt személyes adataid és az egyes adatkezelési műveletek bemutatása
Szeretnénk, ha pontosan átlátnád, hogy milyen személyes adataidat kezeljük a felvételi eljárás során, ezért pontokba szedve mutatjuk ezt be Neked! Nagyon fontos, hogy ezek egyike sem önálló adatkezelés, hanem a felvételi eljárás része: önállóan nem értelmezhetőek, hiszen mindegyik a fő célt, a felvételi eljárás lefolytatását támogatja.
14.1. Regisztráció a felvételi eljárásra
Ahhoz, hogy kapcsolatba kerülhessünk Veled, először regisztrálnod kell a Firstbird és/vagy a SuccessFactors felületre. Értelemszerűen magához a regisztrációhoz is szükség van már személyes adatokra, de ezek az adatok még nem a tényleges felvételi eljáráshoz szükségesek, hanem a felület használatához. A SuccessFactorsban már a regisztráció során dönthetsz róla, hogy szeretnéd-e, hogy a Vodafone Csoporthoz tartozó többi toborzó munkatárs is rálásson az adataidra! Ezt a későbbiekben bármikor megváltoztathatod.
Szeretnénk felhívni a figyelmedet, hogy önmagában azzal, hogy regisztrálsz a honlapon, még nem jelenti azt, hogy ténylegesen jelentkeztél is egy adott pozícióra! Kérjük, hogy erre kiemelten figyelj! A regisztrációval a profilodat hozod létre, aminek a segítségével jelentkezhetsz konkrét pozíciókra.
14.2. A felvételi eljáráshoz általad megadott és közben generált információk
Ahogy azt már fentebb írtuk, a Vodafone jogos érdeke, hogy minden pozícióra a lehető legalkalmasabb jelöltet vegye fel. Ellenben Számodra is fontos, hogy a képességeidhez mért legjobb munkakört tölthesd be. Éppen ezért fontos, hogy annyi adatot árulj el magadról, azaz tölts fel felületeinkre, amiből minél egyértelműbben láthatják kollégáink, hogy alkalmas vagy az adott pozícióra.
Arról, hogy milyen információkat adsz meg az önéletrajzodban, miket írsz le esetlegesen a motivációs leveledben, milyen végzettségekről szóló adatokat töltesz fel a felületeinkre, Te döntesz. Erre nekünk nincs ráhatásunk. Arra kérünk azonban, hogy gondold át, mi releváns és mi nem releváns információ: szűrd meg az adatokat. Ez adatvédelmileg azért fontos, mert minél több adatot adsz meg magadról, értelemszerűen az adatkezelés egésze is annál nagyobb adatkörre vonatkozik majd.
Ezek az adatkörök az alábbi nagy csoportokba oszthatóak:
- személyazonosító adatok: értelemszerűen minden olyan adat, amivel a jelöltek közül Téged tudunk beazonosítani;
- kapcsolattartási adatok: ez lehet e-mail cím, vezetékes vagy éppen mobiltelefonszám, lakcím, tartózkodási hely postacíme stb.;
- szaktudásodra vonatkozó adatok: elsősorban iskolai végzettségek ténye, az ezt alátámasztó oklevelek, bizonyítványok, igazolások adattartalma;
- egyéb tudásodra vonatkozó adatok: ilyen lehet például a nyelvtudásod, annak ténye, hogy van-e jogosítványod, milyen számítógépes programokat tudsz magabiztosan használni stb.;
- korábbi munkavégzésre vonatkozó adatok: volt munkáltatók, az ott betöltött pozíciód, feladatod, amit elláttál stb.
A SuccessFactorsban ezeket az adatokat az alábbi csoportosítás alapján találod meg:
- saját dokumentumok
- profilinformációk
- munkatapasztalatok
- tanulmányok
- mobilitás
- képzettség
- nyelvtudás
- állásspecifikus információk
14.3. Biztonsági ellenőrzés
Ahogy már írtuk, a Vodafone több ezer munkavállalót alkalmaz több száz különböző munkakörben, így annak eldöntése, hogy melyik jelölt alkalmas ténylegesen az adott munkakör betöltésére, nagyon sok szempont alapján dől el. A Vodafone-nál nagyon fontos számunkra, hogy csak olyan jelöltből váljon munkavállaló, aki megfelel a cég szellemiségének, integritás iránti elköteleződésének, és megfelelő módon tudja majd képviseli a Vodafone-t bárhol és bármikor. Bármennyire is furcsán hangzik esetleg, de ez is az alkalmasság egyik szempontja.
A Vodafone így (leendő) munkáltatóként az Mt. 11. § (3) szerint jogosult arra, hogy a jelölt (vagy ahogy az Mt. fogalmaz „munkáltatóval munkaviszonyt létesíteni szándékozó személy”) bűnügyi személyes adatát is megismerhesse. Erre akkor van jogosultságunk, amennyiben a konkrét betöltött munkakörre vonatkozóan jogszabály vagy a Vodafone belső szabályozása alapján korlátozó feltétel van hatályban, amely alapján az adott munkakörben a Vodafone csak meghatározott adattartalmú erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező személyt alkalmazhat. Amennyiben az előírás jogszabályi kötelezettségből fakad, az adatkezelés jogalapja a GDPR 6. cikk (1) c) szerinti jogi kötelezettség teljesítése lesz, míg, ha az előírás a Vodafone belső szabályozásából fakad, úgy a GDPR 6. cikk (1) f) szerint, a Vodafone jogos érdekének érvényesítése céljából történik.
Ebben az esetben az erre feljogosított munkatársunk a 90 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványodat megvizsgálhatja, hogy az megfelel-e a feltételeknek.
A vizsgálat során az erre feljogosított munkatárs a nyilvantarto.hu oldal használatával ellenőrzi az erkölcsi bizonyítvány érvényességét. Ezen szolgáltatás használatával bárkinek lehetősége van a 2013. január 1-je után kiállított, birtokában lévő hatósági erkölcsi bizonyítvány ellenőrzésére.
Az erre feljogosított munkatárs emellett megvizsgálja az erkölcsi bizonyítvány adattartamát, hogy megfelelsz-e az adott munkakör esetén előírt kritériumoknak.
Azon munkakörök, amelyek kapcsán foglalkoztatást korlátozó vagy kizáró feltételt határoztunk meg, ide kattintva elérhetőek.
Nem csak a bűnügyi adataidat vizsgálhatjuk meg annak vizsgálata során, hogy megfelelsz-e annak a szempontrendszernek, amit a Vodafone munkavállalóival szemben támasztunk, hanem megvizsgálhatjuk az alábbi adatokat is:
- összeférhetetlenségi vagy kizáró okok: megvizsgáljuk a részesedési, tulajdonosi, vezetői tisztségviselői feladataidat, mert ha például egy olyan cégnek vagy a tulajdonosa, amelyiknek ugyanaz a tevékenységi köre, mint a Vodafone-nak, akkor az sajnos összeférhetetlenséget jelent;
- kockázatértékelési információk: ha vezető tisztségviselői pozícióba jelentkezel, de az elmúlt öt évben csőd-, felszámolási eljárás alá került céget vezettél, elmarasztalással végződő adóeljárás zajlott vagy elmarasztaló bírósági határozatot hoztak a cég ellen, ezt kockázatértékelés során kell figyelembe vennünk, hogy alkalmas vagy-e itt egy hasonló pozícióra;
- egyéb jogviszonyok: ha más cégnél vagy vezető tisztségviselő, esetleg egyéni vállalkozásod van, meg kell vizsgálnunk, hogy ez mennyiben hat esetlegesen hátrányosan a betölteni kívánt pozíciód ellátására;
- pénzügyi információk: a nyilvánosság számára elérhető, veled kapcsolatos pénzügyi információkra azért van szükségünk, hogy azonosíthassuk, amennyiben veled kapcsolatban adósság, bírósági határozat, egyéb fizetésképtelenséggel kapcsolatos információ van nyilvántartva annak érdekében, hogy a Vodafone-t megóvjuk az esetleges jogsértő magatartásoktól. A betölteni kívánt pozíció szempontjából releváns adatbázisokat ellenőrizhetünk, mint pl. a cégnyilvántartásokat (Opten) vagy adóhatósági adatbázisokat (nav.gov.hu).
- OSINT ellenőrzés: az OSINT a publikus információk, adatbázisok (mint közösségi média publikus adatai, azaz Facebook, Twitter) ellenőrzése a munkaviszony szempontjából releváns információk vizsgálata érdekében. Csak olyan adatokat ismerünk meg, amit bárki számára nyilvánosságra hoztál, védett tartalmakat nem vizsgálunk, mert nem is vizsgálhatunk;
- médiaszereplések: a médiában nyilvánosan elérhető (pl. közösségi média, újságok, folyóiratok, stb.) a munkaviszony szempontjából releváns információit is ellenőrizzük. Ezen információk többek között az alábbiakat érintik: csalás, erőszak, fegyverhasználat, drogok, bűncselekmények, stb., továbbá egyéb negatív megjelenés, amely kockázatot jelenthet a Vodafone számára. Célunk tehát, hogy az esetleges kockázatokat csökkentsük.
- korábbi Vodafone Csoporthoz tartozó munkáltatótól gyűjtött referencia: amennyiben korábban is dolgoztál a Vodafone-nal, úgy a munkaszerződés megszüntetésére vonatkozó és egyéb releváns információkat gyűjtünk be korábbi Vodafone munkáltatódtól, hogy a pozícióra való alkalmasságodat ellenőrizhessük.
- korábbi munkáltatótól gyűjtött referencia: amennyiben hozzájárulsz, korábbi munkáltatóidtól veled kapcsolatos referenciát gyűjtünk, hogy még jobban megbizonyosodhassunk, hogy a pozícióra való alkalmasságodról.
Ezen adatok vizsgálata a felvételi eljárás részét képezik, a jogalap a felvételi eljárás részeként a Vodafone jogos érdeke. Szeretnénk felhívni a figyelmedet, hogy ez a vizsgálat egy profilalkotást jelent egyben, hiszen ez alapján döntjük el, hogy az adatok alapján alkalmas jelölt vagy-e a Vodafone számára. A profilalkotás két eredménnyel zárulhat: alkalmas és nem alkalmas, további következtetéseket az eredményekből nem vonunk le.
14.4. Felvételi eljárás különböző lépcsői
Előfordulhat, hogy elsősorban egészségügyi, járványhelyzeti szempontokból nem személyes, hanem online felvételi eljáráson kell részt venned, esetleg a felvételi eljárás egy-egy eleme lesz online. Ebben az esetben az online beszélgetés lefolytatásába bevonhatunk adatfeldolgozókat, akik a felületet biztosítják a biztonságos beszélgetéshez. (ilyen pl. a HireVue, Inc., 10876 South River Front Parkway, Suite 500, South Jordan, Utah 84095, feladata a https://vodafone.hirevue.com üzemeltetése). Erről azonban minden esetben a konkrét folyamat vagy lépés részeként kapsz tájékoztatást.
14.5. Ajánlattétel, a munkaszerződés és a munkaviszony előkészítése
Abban az esetben, ha a felvételi eljárás végeztével Téged választunk, úgy megkezdődik a munkaszerződés és a munkaviszony előkészítése. Mint ezt már korábban írtuk, adatfeldolgozónk, a VOIS végzi. Ebben az esetben a szerződés előkészítéséhez további, eddig általad meg nem adott adatokat kérhetünk el Tőled. A cél, hogy a munkaszerződés aláírásának napjára minden rendelkezésre álljon számodra és számunkra, hogy megkezdhessük a közös együttműködésünket.
Azzal a nappal, amikor a Vodafone munkavállalójává válsz, már az Mt. szerinti „munkavállaló” leszel: a felvételi eljárás véget ért, a személyes adataidat már a munkaviszonyoddal összefüggésben kezeljük. Erről a belépésed napján kapsz majd tájékoztatást, hiszen jelöltből munkavállalóvá válsz.
15. Adatvédelmi jogaid jelöltként
A GDPR alapján az alábbi jogok illetnek meg a felvételi eljárással összefüggésben, a kezelt személyes adataiddal kapcsolatosan:
- hozzáféréshez való jog: bármikor megkérdezheted a Vodafone-t, hogy milyen személyes adatokat kezelünk rólad: bár ezeket elsődlegesen Te adtad meg magadról a regisztrációval és a jelentkezéssel, ám erre mi készséggel válaszolunk, ha erre vagy kíváncsi!
- helyesbítéshez való jog: jogod van az általunk rólad kezelt adat kijavításához, amennyiben az nem helytálló. Amennyiben az adat frissítésre szorul, vagy úgy gondolod, hogy egyéb okból nem helytálló, a jelölti profilodban bármikor frissítheted az információidat.
- törléshez való jog: a GDPR biztosítja számodra a jogot, hogy kérelmezd személyes adataid törlését. Ezt vagy egyedileg, az általad megadott adatok törlésével, vagy a profilod törlésével tudod megtenni. Amennyiben ezt nem szeretnéd Te magad megtenni, úgy ezt – ha erre vonatkozó kérelmet írsz – adatkezelőként mi is elvégezzük helyetted. Felhívjuk a figyelmedet azonban, hogy ebben az esetben nem fognak rendelkezésünkre állni a személyes adataid, tehát a továbbiakban – új regisztráció nélkül – felvételi folyamatban nem tudsz majd részt venni.
- az adat korlátozásához való jog: amennyiben úgy érzed, hogy az általunk rólad kezelt adat nem helytálló vagy úgy gondolod, hogy nem szabadna kezelnünk a személyes adatodat, akkor jogodban áll, hogy kérd tőlünk az ilyen információk kezelésének korlátozását.
- tiltakozáshoz való jog: mivel az adatkezelés jogalapja a GDPR 6. cikk (1) f), bármikor tiltakozhatsz az adatkezelés ellen, ahogy ezt már a megőrzési idő esetén is írtuk. Ebben az esetben a Vodafone nem vizsgálja meg, hogy a tiltakozásod mennyiben felel meg a GDPR-nak, automatikusan pozitívan bíráljuk el és megszüntetjük az adatkezelést. Felhívjuk a figyelmedet azonban, hogy ebben az esetben nem fognak rendelkezésünkre állni a személyes adataid, tehát a továbbiakban – új regisztráció nélkül – felvételi folyamatban nem tudsz majd részt venni.
Felhívjuk a figyelmedet, hogy mivel az adatkezelés jogalapja a GDPR 6. cikk (1) f), ezért az ún. adathordozhatósághoz való jog téged a GDPR előírása alapján nem illet meg.
Szeretnénk tájékoztatni, hogy amennyiben érintetti kérelmedet nem tudod automatikusan elintézni a SuccessFactors vagy firstbird felületeken, úgy a kérésedet a DPO-nak címezd! A kérésed alapján választ fogsz tőlünk kapni arra vonatkozóan, hogy a kérelmed alapján milyen intézkedést tettünk meg. Amennyiben nem teszünk eleget a kérelmednek, úgy ennek okáról is értesítünk. A válaszunkat a kérelmed benyújtásától számított egy hónapon belül adjuk meg, kivéve, ha a kérelmed összetettsége vagy az aktuálisan kezelt kérelmeink száma ezt indokolja, ellenben erről a kérelmed kézhezvételétől számított egy hónapon belül, elektronikus úton tájékoztatunk.
Bármilyen kérdésed van, fordulj bizalommal az adatvédelmi tisztviselőnkhöz!
A Vodafone Group Services Limited által kezelt adataiddal kapcsolatban email-ben az AskHRGroupUK@vodafone.com-hoz fordulhatsz.
16. Jogorvoslati jogaid
Noha mindent megteszünk, hogy minden információ rendelkezésedre álljon a Rád vonatkozó adatkezelésekről, ám előfordulhat, hogy legjobb szándékunk ellenére sem vagy elégedett az eljárásunkkal. Ennek számos oka lehet: úgy véled, jogsértő módon járunk el vagy éppen nem megfelelő módon intézkedtünk egy kérelmeddel kapcsolatosan. Ilyenkor jogorvoslattal élhetsz a Vodafone ellen. Panaszt nyújthatsz be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (www.naih.hu, +36 1 391 1400), emellett választásod szerint a lakóhelyed tartózkodási helyed szerinti törvényszékhez (www.birosag.hu).
17. Változás esetén a Rád vonatkozó adatkezelési szabályok és tájékoztató
A Vodafone adatkezelési tájékoztatóit az adatkezelés folyamat változása vagy az adatvédelmi joggyakorlat változása miatt időről időre felülvizsgáljuk és szükség esetén módosítjuk. Felhívjuk figyelmedet, hogy az adatkezelésre minden esetben a nyilvános felületeinken bárki számára elérhető, hatályos adatkezelési tájékoztatóban foglaltak szerint kerül sor! Kérjük, ezért minden esetben olvasd el a hatályos tájékoztatónkat, hogy ha adatkezelés érintettjévé válasz